2017. október 2., hétfő

Mángókrémes csokimousse torta

Úgy tűnik nem bírjuk megunni a mangókrémet, de azért a csoki sem hiányozhat egy tortáról.
Alap:

Mandula torta: 
8 tojás, 20 dkg darált mandula, 6 ek cukor, pici sütőpor és szódabikarbóna

Egy kapcsos tortaformát sütőpapírral kibélelünk. A tojások sárgáját a cukorral kikeverjük majd beletesszük a mandulát, pici sütőport és szódabikarbónát. A felvert tojásfehérje habot beleforgatjuk.
A tortaformába simítjuk kicsit megrázogatjuk hogy mindenhová jusson a tészta. Előmelegített sütőben 170 fokon tűpróbáig sütjük.
Ha kihűlt kettévágjuk és megkenjük a mangókrémmel.

Mangókrém:
2 db érett mangó
fél doboz mascarpone
2 dl tejszín
4 ek cukor
A mangót meghámozzuk és  kb a 3/4 részét pürésítjük, a többit apró kockákra vágjuk.
A mascarponét a cukorral habosra keverjük és a mangópüré 3/4 részét beletesszük. Hozzákeverjük a felvert tejszínhabot, és a mangó darabokat.

Csoki mousseHozzávalók: 4 tojás, 18 dkg étcsokoládé, 12 dkg vaj, 4dkg porcukor, 3 evőkanál feketekávé, 2 evőkanál rum vagy konyak nekem rum volt itthon.
A tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a konyakot, majd a habüstöt gőz fölé helyezve, további 3-4 percig keverjük. Amikor fölmelegedett, az üstöt jeges vízzel félig teli edény fölé tesszük és újból 3-4 percig keverjük, amíg kihűl és majonéz állagú lesz. Másik edénybe tesszük a széttördelt étcsokoládét a kávéval együtt, és gőz fölött felolvasztjuk. Apránként hozzákeverjük a hideg vajat. Amikor krémes állagú, belekeverjük a tojáskrémbe. Végül hozzáadjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét. 1-2 órára lehűtjük.
Ezután óvatosan a torta tetejére öntjük.
A kész torta oldalát kinyújtott marcipán csíkkal vonjuk be.
Fogyasztás előtt egy napal érdemes elkészíteni hogy jól összeérjenek az ízek.


2017. szeptember 17., vasárnap

Édes savanyú mártás házilag


3 kg paradicsom
1 kg  kápia paprika
0.5 kg hagyma
1/2 kg sárgarépa,
2 alma
2 doboz ananász konzerv
3 gerezd fokhagyma
1 babérlevél,
fahéj,
gyömbér, 
szegfűbors,
szegfűszeg
édeskömény
bors
6 dkg só
 3 ek méz
1 ek almaecet
szójaszósz
balzsamecet
édeskömény

A paradicsomot negyedeltem és kb 1 órát főztem. Hozzátettem a hagymát, fokhagymát, az almát, a répát nagy lyukú reszelőn lereszelve, a paprikát. Teatojásba tettem a fűszereket. 
A répából és kápia paprikából hagytam a végére is  hogy az ne főljön szét teljesen és a szószban legyenek roppanós darabok.
Fűszereztem mézzel, almaecettel, kevés szójaszósszal, balzsam ecettel.

Ma megkóstoltuk, finom de teljesen más mint az üveges szósz. Párom szerint kevesebb paprikát kellet volna bele tenni.

2017. augusztus 19., szombat

Spenótos mozzarellás tészta

1 csomag tészta
paraj porciók
1-2 gerezd fokhagyma
főzőtejszín
mozzarella sajt
só, bors
olívaolaj

A spenótot megpároltam a fokhagymával. Felöntöttem főzőtejszínnel és mozzarella sajt kockákat olvasztottam bele, tálalás előtt. A mártást kifőzött tésztára szedjük. Gyors egyszerű finom ebéd.

2017. április 28., péntek

Mangó krémes torta fehér és étcsoki bevonattal


Piskóta torta lap:
8 tojás 8 kanál cukor, 8 kanál liszt, pici szódabikarbóna
Mangó krém és zselé:
1 db érett mangó( kettővel lehet még finomabb lett volna, na majd legközelebb)
fél doboz mascarpone
2 dl tejszín
4 ek cukor
1 cs zselatin +1 ek cukor
Fehércsoki krém:
100 g fehér csoki
1 tojás 
100 g margarin
Étcsoki krém:
10 g reszelt keserű csoki
50 g holland kakaópor
50 g cukor
100 g margarin

A szokásos módon piskótát sütünk egy kapcsos tortaformában. Azért hogy szép maradjon a tortánk amikor a formából kivesszük, tegyünk bele méretre vágott sütőpapírt. (kaptam tortaformába való sütőpapírt pont jó méret, könnyebb vele dolgozni.) Vágjunk egy kerek lapot és kőrbe a palástot ás így öntsük bele a tésztát és kb.150 fokon süssük tű próbáig. Még így is egy kicsit összeseik de mégis klassz magas torta alapunk lesz. Ketté vágjuk.
Mangó krém: 
A mangót meghámozzuk és  kb a 3/4 részét pürésítjük, a többit apró kockákra vágjuk.
A mascarponét a cukorral habosra keverjük és a mangópüré 3/4 részét beletesszük. Hozzákeverjük a felvert tejszínhabot, és a mangó darabokat.
Mangó zselé:
A maradék mangópürét kis cukorral zselatinnal elkészítjük.
A torta mindkét felét mangózselével megkenjük. Az egyik lapra rákenjük a mangókrémet keveset hagyva az oldalára is. Összeborítjuk a tortát és az oldalát is megkenjük a mangókrémmel és megszórjuk reszelt csokoládéval.
Elkészítjük a csokikrémeket.
Fehér csokis:
2 tojás, 10 dkg fehér csoki,10 dkg ráma
A krémhez valókat a fehér csokival összefőztem és amint kicsit kihűlt akkor kevertem bele a vajat és habverővel krémesítettem, majd betettem a hűtőbe egy kis időre. Amikor kenhető állagú lett, akkor raktam csak a tortára.
Étcsokis:
2 tojás, 10 dkg cukor, 2 cs vaníliás cukor vagy rúd, kakaópor vagy reszelt csoki, 10 dkg ráma
A krémhez valókat forrásig melegítjük, és még melegen habverővel belekeverjük a margarint. Betettem a hűtőbe egy kis időre. Amikor kenhető állagú lett, akkor raktam csak a tortára.

2017. április 26., szerda

Rebarbarás pite

Egy kedves baráti házaspártól kaptam rebarbarát. Gondoltam kipróbálom, milyen sütemény lesz belőle.  Nagyon finom lett, legkisebb fiam megállapította ez olyan mintha almás lenne csak jobb. Persze ez is "chokito sütemény" lett, ronda de finom.

50 g vaj
100 g barna cukor
100 g cukor
3 nyél rebarbara megpucolva, 2 cm-es darabokra vágva
200 g liszt
100 g cukor
1 tk. sütőpor
1/2 tk. só
1/4 tk. szódabikarbóna
2 tojás
200 ml joghurt
2 ek olaj
fahéj
kardamom
1 nagy tk. gyömbér
Előmelegítjük a sütőt 180 fokra.
A vajat edénybe tesszük. rászórjuk a barna cukrot és alacsony lángon kb. 2 percig főzzük. A cukornak enyhén karamellizálódnia kell. Hozzáadjuk a rebarbarát,pár percig pároljuk.
Elkészítjük a tésztát. A cukrot a tojásokkal kikeverjük és hozzáadjuk a lisztet, és a többi hozzávalót, fűszerezzük.
A rebarbarát egy pite formába tesszük a karamellel.
A tésztát a rebarbarára kanalazzuk, mindenhol el kell fednie.
Az előmelegített sütőben 30 percig sütjük. Az elkészült süteményt a formában hagyjuk pár percig hűlni.

2017. március 23., csütörtök

Rakott kelkáposzta

1 fej kelkáposzta, 0.5 kg darált hús, 2 fej hagyma, 0.5 kg rizs, 2 db 450 g tejföl
1 tepsinyi adag lesz belőle.
A kelkáposztát nagy darabokra vágjuk hogy ne szívja meg magát vízzel főzés közben. torzsáját kiszedjük. Sós vízben megfőzzük a leveleket. Ha megfőtt leszűrjük.
Közben elkészítjük a darált húst. a hagymával pörköltet készítünk sok szafttal.
a rizs megfőzzük és összekeverjük a pörköltes hússal. egy kis szaftot hagyunk a végére locsolni.
Összerakás: alulra egy kis szaftot teszünk, erre jön egy kevés kelkáposzta majd tejföl. A rizses hús következik erre kelkáposzta és sok-sok tejföl. Ha marad mehet egy kis szaft(nekem elfogyott).
180 fokon pirosra sütjük.


Puncsos tejfölös süti

Hozzávalók:
Tészta:  
5 tojás, 5 ek cukor, 5 ek víz, 10 ek liszt, pici sütőpor, 3 ek olaj 3-4 ek kakaó
Puding: 
1 cs puncs ízű pudingpor, 3 ek cukor, 0.5 l tej
Tető:
2 ek cukor, 100 g tejföl

Egy kis hideg tejben elkeverjük a puncs pudingot, és a maradék tejet a cukorral a tűzhelyre helyezzük. A forró tejbe beleöntjük a puding port és pudingot főzünk belőle.
A tojássárgáját cukorral kikeverjük, vizet és olajat adunk hozzá.  A tojásfehérjéből kemény habot készítünk.
A tojássárgájából kapott krémet óvatosan elkeverjük lisztel, sütőporral és a tojásfehérjéből készített habbal. A tészta 1/2-át elkülönítjük, és kakaót keverünk hozzá.
Felváltva kanalanként rakosgatjuk bele a  világos tészta masszát, és a kakaós masszát.
A tésztára kanállal "rádobáljuk" a megfőzött pudingot.
180°C-nál kb. 30 percig sütjük. Hurkapálcikával átszúrva megnézzük, hogy a sütemény megsült-e (ha a végére ráragad a nyers tészta, akkor még nincs kész).
A süteményre szétkenjük a tejfölös krémet.

2017. március 2., csütörtök

Mákos krémes


Tészta: 3 tojás 3 ek tej, 3 ek zabliszt 3 ek liszt, 6 ek cukor, pici sütőpor, citromhéj,1 ek olaj
Krém: fél liter tej 3 ek kukoricakeményítő, 10 dkg mák, 5 dkg cukor, citromhéja
fél üveg meggylekvár

A tészta hozzávalóit robotgéppel kikeverjük szilikonos tepsibe öntjük és előmelegített sütőben 180 fokon szép pirosra sütjük. Közben elkészítjük a krémet. a tejet a cukorral, vaníliával felmelegítjük. Hozzáadjuk a keményítőt és a mákot és sűrűre főzzük mint egy pudingot. Ha tészta megsült egy fakanál nyelével lyukakt fúrunk bele és megkenjük meggy lekvárral úgyhogy a lyukakba is kerüljön. Majd mehet rá a mákos krém. Megvárjuk míg kihűl. Jól sikerült mákos krémes és gyorsan és egyszerűen el lehet készíteni.

2017. február 5., vasárnap

Spenótos csiga és pizzás tekercs


Tészta: 
90 dkg sima liszt
5 ek kristálycukor
1 cs élesztő
4 dl tej
5 evőkanál olvasztott vaj vagy margarin
2 tojás
pici só
A hozzávalókat jól ledolgozzuk, mintha kelesztett tésztát készítenénk. Félre tesszük és hagyjuk kelni 20-30 percig.
Mártogatós: 
1 dl tejszín
1 egész tojás
Addig elkészítjük a töltelékeket:
Pizzás:
400 ml paradicsomlé
1 tejszínízű pudingpor Dr.Oetker vagy 2 ek kukoricakeményítő
kevés cukor, só
fűszerek: szurokfű, kakukkfű, bazsalikom, bors, 1 gerezd fokhagyma
5 dkg margarin vagy vaj
10 dkg reszelt sajt
Megfőzzük a  paradicsomlében a pudingot, és  még melegen habverővel belekeverjük a margarint.
Spenótos:
3-4 paraj porció
1-2 gerezd fokhagyma
400 ml tej
1 tejszínízű pudingpor Dr.Oetker vagy 2 ek kukoricakeményítő

10 dkg reszelt sajt
5 dkg margarin vagy vaj
A tejet felmelegítjük és bele dobjuk a fagyasztott spenótot és a fokhagymát, addig főzzük amíg a spenót teljesen fel nem olvad ezek után még melegen habverővel belekeverjük a margarint.

A megkelt tésztát 8 felé osztjuk ugyanígy a tölteléket is és elkezdjük kinyújtani.
Kocka alakú tésztát nyújtunk és megkenjük a töltelékkel,megszórjuk reszelt sajttal, majd feltekerjük. Tekercsben is hagyhatjuk vagy felszeleteljük és akkor csigák lesznek.
180 fokra előmelegített sütőbe tesszük. Amikor szépen pirulnak, meglocsoljuk 1 tojás 1 dl tejszín keverékével és addig sütjük a amíg ezt beszívja magába.

Ugyanebből a tésztából készíthetünk édeset is:
Kakaós:10 dkg vaj(olvasztott) 60 g cukor, vaníliás cukor, 3-4 ek kakaópor (kicsit le kell hűteni)
Vaníliás: 10 dkg vaj(olvasztott), 60 g cukor, vaníliás cukor, (kicsit le kell hűteni)

2017. január 24., kedd

Ricotta torta

2 tojás
5 ek liszt
3-5 ek cukor
1 tk sütőpor
1 doboz ricotta (250 ml)
1 citrom héja és leve
A tojásokat cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a ricottát, a reszelt citromhéját és kifacsart levét. A végén belekeverjük a lisztet és a sütőport. Előmelegített sütőben 170 fokon tűpróbáig sütjük.
Egyszerű finom süti.

2017. január 15., vasárnap

Kovászos kifli

30 dkg finomliszt
20 dkg rétesliszt
1 tk. cukor
2 tk. só
1 dl tej
2 dl víz
4 dkg puha vaj
1 ek. búzakovász por
1,5 dkg friss élesztő
Dagasztógép táljába szitáltam a liszteket, elvegyítettem a sóval és a cukorral. Hozzáadtam a tejet (lehet helyette is víz) és a vizet, a puha vajat, a rozskovászt és a tetejére morzsoltam az élesztőt. Alacsony fokozaton 4-5 percig, majd magasabb fokozaton 8-10 percig dagasztottam a tésztát. Amikor a tészta szép sima és fényes lett, elvált a kelesztőtál oldalától a gépet leállítottam és a tésztát egy fedeles kelesztőtálba tettem. 45 percig hagytam kelni.

Finoman beliszteztem a deszkát és a megkelt tésztát óvatosan ráfordítottam. 8 egyenlő részre osztottam. Minden darabot gömbölyítettem, azaz kis cipókat formáztam belőlük. Letakartam egy fóliával és 10-15 percig pihenni hagytam.

A megformázott kifliket szilikonos tepsire sorakoztattam. Lekentem őket sós vízzel. A sütő aljába egy vízzel teli edényt tettem.
Amíg a kiflik keltek a sütőt előmelegítettem 200 fokra.
A tepsit a forró sütőbe toltam, és a kifliket 25 perc alatt pirosra sütöttem.


Eredeti recept: http://www.limarapeksege.hu/

2016. november 26., szombat

Sütőtökös brownie


3 tojás
3 kanál liszt
3 kanál cukor
100 g étcsokoládé
100 g vaj
pici szódabikarbóna és sütőpor
350 g sütőtök

A tojásokat a cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a lisztet a sütőport, szódabikarbónát és a sült tököt. Addig keverjük amíg egynemű masszát kapunk. Beleöntjük az olvasztott vajat, és az olvasztott csokoládét, elkeverjük ezekkel is. Szilikonnal bélelt tepsibe öntjük és 180 fokon tűpróbáig sütjük.

2016. szeptember 20., kedd

Áfonyás pite


Hozzávalók:
a piskótához:
18 dkg cukor
18 dkg liszt
4 tojás
8 kanál víz
1 mokkáskanálnyi sütőpor
a citromos áfonya mártáshoz:
1,5 csésze friss vagy fagyasztott áfonya (meggyből is isteni!)
1 nagy citrom reszelt héja és leve (1 teáskanál héj, és 1 evőkanál citromlé)
negyed csésze cukor
2 teáskanál kukoricakeményítő
fél teáskanál vanília-kivonat
a tetejére:
25 dkg krémes túró
2 evőkanál citromlé és 1 citrom héja reszelve
200 tejszín, amit könnyű felverni (ha tejszínből készül, ízlés szerint kevés cukrot adjunk hozzá)

A tojásokat ketté választjuk, a sütőt 180 fokra előmelegítjük. A tojások fehérjét kemény habbá verjük. Egy másik tálban a sárgáját a cukorral alaposan kikeverjük, majd a habhoz adjuk. Belekanalazzuk a vizet, majd beleszitáljuk a sütőporral elkevert lisztet. Az egészet egyneművé keverjük, és egy közepes méretű, hosszúkás szilikonlapos tepsibe tesszük. Az előmelegített ütőben szép aranybarnára sütjük (tűpróba!) Ha szép aranybarna, már kész is van, tűpróbával nem árt ellenőrizni.
Időközben előkészítjük a citromos áfonya mártást. Egy közepes fazékba tesszük az áfonyát, a citromlét, a cukrot, a kukoricakeményítőt. Összekeverjük, majd közepes lángon főzni kezdjük. Addig főzzük, amíg a keverék buborékozni nem kezd és besűrűsödik (kb. 12 perc fagyasztott, 6 perc friss áfonyából). Ezután a tűzről levesszük és belekeverjük a vanília kivonatot.
Ha a piskótánk megsült, a sütőből kivesszük, és 5 percig hűlni hagyjuk. Ezután a fakanál végével lyukakat szúrunk a piskótába – mélyen, de nem egészen az aljáig. Majd rögtön a tetejére öntjük az áfonyás öntetet. Egyenletesen elsimítjuk a tetején, hogy a lyukakba le tudjon csurogni.
A túrót óvatosan beleforgatjuk a keményre vert tejszínhabba.
Az áfonyás piskóta tetejére halmozzuk, majd a hűtőbe tesszük legalább 1 órára a tálalás előtt. egy kevés áfonyás mártással díszíthetjük.

Mediterrán tőkehal párolt zöldséggel

0,5 kg tőkehal filé
Pác: olíva olaj, 3-4 gerezd fokhagyma só, snidling, bazsalikom oregánó, bors, citromlé
fél óra pác
padlizsán félóra sózás
répa karikára vágva, hagyma negyedekre olíva olajjal locsolva kakukkfű só bors rozmaring gyömbér

Hal tepsibe rá 200 g tejföl 3 tojással és 15 dkg reszelt sajttal
zsemlemorzsával megszórni vajdarabák a tetjére
sütőben pirosra sütni

2016. augusztus 8., hétfő

Leopárd kalács


    25 g kukorica keményítő
    250 ml tej
    50 g vaj
    70 g cukor
    élesztő (fél csomag)
    375 g finomliszt

    A világos barna tésztához:
    5 g cukrozatlan kakaópor
    1 teáskanál tej
    1 mokkáskanál őrölt kardamom

    A sötétbarna tésztához:
    15 g cukrozatlan kakaópor
    1 ek. tej
    gondolatnyi tonkabab (vagy őrölt fahéj vagy vanília

    A keményítőt és a tejet simára keverjük egy habverővel és lassú tűzön besűrítjük. Levesszük a lángról és hozzáadjuk a vajat. Addig kevergetjük tovább, amíg a vaj elolvad és a rántásba simul. Langyosra hűtjük.
    Tálba szitáljuk a lisztet, elvegyítjük a sóval, a cukorral és a porélesztővel. Ráreszeljük a narancs héját, és hozzáadjuk az összes rántást. Kézzel addig keverjük, amíg összeáll egy gombóccá, majd kitesszük a deszkára vagy a munkapultra és alaposan kidolgozzuk a tésztát. Amikor szép sima és selymes állagú elfelezzük. Az egyikből gombócot formázunk, a másikat ismét elfelezzük.
    Kimérünk 5 g kakaóport és 1 mokkáskanál kardamomot és hozzáadjuk a teáskanál tejet. Elkeverjük, majd ezt a masszát az egyik negyed tésztába dolgozzuk. Addig gyúrjuk, amíg egyenletesen barna lesz, azután kis cipót formázunk belőle.
    Szív alakú!
    A tésztákat fedeles edénybe tesszük és szobahőmérsékleten másfél-két órán keresztül kelni hagyjuk.
    Amikor a cipók megkeltek, egyesével 7-7 darabba vágjuk őket. Nem kell pontosan mérlegelni, elég szemre szétosztani. Lesz 3x7, azaz 21 darab tésztánk. Mindből kis golyókat formázunk a két tenyerünk között.
    A kis tésztagolyókból 20 cm hosszúságú rudakat sodrunk (mind a 21-ből). Úgy ahogy szoktuk, magunk elé veszünk egy tésztát, a tenyerünkkel kilapítjuk, majd fentről kezdve szorosan lehajtogatjuk, végül a megfelelő hosszúságúra sodorjuk.
    A sötétbarna rudakat egy nyújtófával olyan szélesre lapítjuk, hogy amikor a világos rudat a közepére tesszük a széleit felette össze tudjuk csípni. Ezután a fehér tésztát sodorjuk olyan szélesre, hogy az előzőleg elkészített barna tésztát a közepére téve a széleket összetudjuk felette csipkedni. A kész rudakat kissé megsodorjuk.
    Sütőpapírral kibélelünk egy kb. 22 cm x 11 cm nagyságú sütőformát és a megformázott tésztarudakat belefektetjük. Én négy tésztát tettem alulra, hármat felülre, de talán szebb lett volna, ha alul kettő tészta, arra három, majd a tetejére megint kettő tészta kerül. Amikor kész egy fóliát borítunk rá és kb. másfél óra alatt duplájára kelesztjük.
    A sütőt 180 fokra előmelegítjük. Én gőzös sütést választottam, helyette tökéletes megoldás, ha a tészta tetejét lepermetezzük vízzel közvetlenül a sütőbe kerülés előtt és a sütő belsejébe is befújunk párat. A sütési idő kb. 40 perc.
    A kisült tésztát rácsra tesszük hűlni. Amikor kihűlt gőz fölött megolvasztjuk a csokoládét és a kalácsra csorgatjuk. A tetejére durvára tört mogyorót és kandírozott narancsot szórunk.



    A recept Limarától van.

2016. július 8., péntek

Megérett a meggy...

Meggyes piskóta
4 tojás, 12 dkg cukor. 12 dkg margarin, 18 dkg liszt, 1 sütőpor, magozott meggy
A tojásokat szétválasztjuk és a sárgáját a cukorral és félig olvasztott margarinnal kikeverjük, hozzáadjuk a lisztet és a sütőport. Közben a fehérjéket elverjük és óvatosan a tésztához keverjük. Szilikonos tepsibe tesszük és rászórjuk a meggyet. 180 fokon szép pirosra sütjük.

Meggyleves vagy főzelék?
Kb 1 kg meggy, szegfűszeg, fahéj, 4-5 ek cukor, kb 2 dl tejföl, fél cs.vanília pudingpor vagy 1-2 ek étkezési kukoricakeményítő
A meggyet a fűszerekkel és a cukorral feltesszük főni, ha már szép piros a leve akkor behabarjuk a keményítős tejföllel. Felforraljuk megvárjuk, amíg besűrűsödik. Jól lehűtve tálaljuk.
Nekem általában túl sűrűre sikeredik, ezért néha főzeléknek hívja a családom.

Habos meggyes pite
6 tojás, 40 dkg liszt, 15 dkg margarin, kb 0.5 dl tej, 1-2 ek cukor, fél cs élesztő,
Magozott meggy, 100 g darált dió vagy mogyoró, mandula 20 dkg cukor
A tojásokat szétválasztjuk és a fehérjét félre tesszük a süti tetejére.A sárgájákat a cukorral  az olvasztott vajjal és tejben felfuttatott élesztővel, liszttel megdagasztjuk. fél órát letakarva pihentetjük.
Tepsibe tesszük és villával megszurkáljuk, 180 fokon elősütjük. Megszórjuk a magozott meggyel és a mogyoróval rásimítjuk a cukorral elkevert keményre felvert fehérje habot. Addig sütjük amíg a hab szép színt kap.


Flódni torta

Egy kicsi szelet
Hozzávalók:
Tészta:
50 dkg liszt
20 dkg margarin
10 dkg cukor
3 tojás sárgája
1 dl fehérbor

mákos réteg:
100 gramm darált mák
50 gramm vaj
100 gramm cukor
reszelt narancshéj
1.5 tojásfehérje habnak

mandulás réteg:
100 gramm mandula
100 gramm cukor
1 dl fehér bor
1.5 tojásfehérje habnak

almás réteg:
fél kg alma lereszelve
50 gramm cukor
fahéj

fél üveg szilvalekvár

A  mákos és mandulás töltelékhez a fehérbort a cukorral felforraltam, elzártam alatta a lángot és belekevertem a mákot ill mandulát. Ha kihűlt belereszeltem a narancshéját. A 3 tojásfehérjét habbá vertem és ketté osztottam belekevertem a töltelékekbe.

A lisztet a margarinnal, a tojások sárgájával, a cukorral és a borral összegyúrtam, majd 5 egyenlő részre osztottam és kinyújtottam. tortaformába tettem, így értelemszerűen kerekre nyújtottam, majd az egyik kinyújtott tésztával kibéleltem a tortaforma alját (amit előtte sütőpapírral kibéleltem). Erre tettem a mákos tölteléket, majd megint egy réteg tészta következett. Erre került a mandulás töltelék és ezt ismét tészta fedte. Erre raktam rá a almás tölteléket, amit ismét tésztával zártam, végül az egészet megkentem vastagon szilvalekvárral. Erre került az ötödik tészta, amit lekentem tojássárgájával majd 180 fokos sütőben aranybarnára sütöttem (kb 60 perc alatt).

A maradék tésztából kekszeket nyomtam, az új keksznyomómmal, mely Darth Vader, Csubakka, Yoda, és C3PO formájú.

2016. június 28., kedd

BBQ csirkemell grillen sütve, almás majonézes salátával, és kürtöskalács parázson vagy mégsem?

BBQ csirkemell
Hozzávalók: 8 csirkemell, só, bors
A csirkemelleket só bors keverékébe előző nap bepácoljuk.
BBQ szósz: olaj, 2 hagyma, 5 gerezd fokhagyma, 2 ek mustár, 5 tk barna cukor, 1.5 dl sör, cayenne bors, balzsamecet, ketchup
Olajon a hagymát üvegesre pirítjuk,  hozzáadjuk  a fokhagymát és a barna cukrot amit kicsit karamellizálunk. ezután mehet bele a mustár, a sör, a balzsam ecet, ketchup, cayenne bors. kb. fél óráig kevergetve főzzük amíg alkohol elpárolog és egy kicsit besürüsödik.
Ebbe a szószba kell mártani a csirkemell darabokat és grillen megsütni. Nagyon finom lesz!

Almás majonézes saláta
1 alma héjastul apróra vágva, 1-2 répa reszelve, 2 doboz kukorica konzerv, majonéz, cukor, mustár, tejföl

Kürtöskalács parázson vagy mégsem?
600 g finomliszt
30 g élesztő
300 ml tej
2 evőkanál kristálycukor
2 db tojássárgája
2 db tojás
80 g vaj (olvasztott)
A tésztára sütés előtt
vaj (olvasztott)
kristálycukor
olaj a rudak megkenéséhez
A tésztát dagasztógéppel jól összekeverjük és kelni hagyjuk.
Kürtös kalács sütőfára feltekerjük olvasztott vajjal megkenjük cukorba forgatjuk és parázson megsütjük.
Mire ide jutottunk elfogyott a faszén és szegény tésztám csak kelt és kelt.
Mentő ötlet, készültek a sajtós rolóhoz seprűnyélből kicsi rudak, arra tekertem föl a tésztát és a sütőben grill fokozaton, forgatva megsütöttem. Így is jó lett. Mi már nem forgattuk semmibe tovább, de lehet dióba, fahéjba, kókuszreszelékbe, kakaóba forgatni.



Lúdláb torta mogyoróval

Bounty kicsit másképp

Céklás torta

Túrós-narancszselés sütemény

Francia krémes

Aranygaluska vanília öntettel

Csoki bomba

Majorannás pulykamell tésztával

Kókuszgolyó

Medvehagyma paradicsom

Pudingos kekszes torta

Somlói torta

MÁKOS MOGYORÓS KIFLI

ALMÁS PITE

PUDINGOS SÜTI

VADAS MARHASZELET ZSEMLEGOMBÓCCAL

PIZZA

CSOKIS KRÉMSAJTOS

Túrótorta meggyel

Őszibarackdzsem

Őszibarack befőtt

Gyors banán kenyér

Inteligens krémes vagy remegős süti